Tzinkal c. novella



Amíg be nem indul az új Aranymosás-válogató, rendszeresen jelennek meg novellák, interjúk, ajánlók a Könyvmolyképző Kiadó oldalán. Kissé megkésve, de itt is tudatom, hogy megjelent rajta egy misztikus novellám, amit az egyik kedvenc írói gyűjtőoldalam, az  Apolló tintafoltjai is szárnyai alá vett. Érdemes oda is benézni további érdekes írásokért :) 


"Ha megtiltanám, hogy emlékeimet körbehordozza a szél a világban, nem ismerhetnétek meg életem történetét. Mily’ veszteség lenne ez számotokra! És mily’ magányosságra kárhoztatna engem, ki egészen idáig áhítoztam, hogy rám találjon egy hozzám hasonlatos lény, egy szélből és illatokból építkező gondolat, ami belesúgja kérges fülembe: „nem vagy egyedül”. Hol vagytok most, emez új korban, istenek?" 

Tovább olvasható az  Aranymosáson. 


Apró korrekció

2018. január 15 éjfélig lehet beküldeni kész, kidolgozott kéziratokat a VII. Aranymosás Irodalmi Válogatóra, ahogy azt már sokan tudjátok. Viszont éppen emiatt törölni kényszerültem innen a blogról a készülőkönyv első néhány fejezettervét, így utólag is elnézést kérek azoktól, akik esetleg keresnék, vagy a folytatást várnák. Nagy munkában vagyok, sajnos nem hazudtolom meg önmagam: az idő vészesen fogy, a könyv viszont lassan gyarapszik. Szokták mondani, hogy a legjobb motiváló erő a közelgő határidő - remélem ezúttal is igaznak bizonyul a mondás, és elkészülök. 

A válság feloldása


Sokan vannak, akik esküsznek arra, hogy terápiás módszerekkel ki lehet lábalni a lelki válságokból. Vannak csoportos terápiák, önsegítő körök, de el lehet járni szakemberekhez tanácsadásra, legyen az pszichológus, életvezetési tanácsadó vagy házassági ügyekben jártas személy. 
De mi lesz az írókkal? Festőkkel? Színészekkel? Mit tegyenek a művészeti  ágazatok képviselői, ha lelki okok miatt elakadnak pályájukon, elmaradnak a sikerek, elfogy a lelkesedés, a belső motiváció? 

Nem tudom a választ minden kérdésre. Azt viszont elmondhatom, hogy nekem mi segített: a határidő! 

Nem elég, ha magamnak szabom meg, nem elég, ha azt mondom: "két hét múlva jön a következő fejezet". Tudom, hogy ha baj van idebenn, ha túl sok negatív hatás ér (márpedig él a "civil" munkahelyemen), nem fogom megcsinálni. Inkább leszek ígéretszegő, mintsem valahonnan, egy titkos rejtett mélységből kihajtanám magamból a következő fejezetet. De mitévő legyen az ember, ha a körülményei nem oldódnak meg egyhamar? Nos, külső motivációra van szükség, és ez pedig a mindent felülíró, egyelőre még távolból vörösen világító, de minden nappal egyre közeledő határidő! 

Éreztem, hogy hamarosan nem úszom meg a munkát, nem nézhetem tovább az üres papírt, amire nem akarnak kiömleni a szavak. Néhány napja kitöröltem mindent, ami eddig elkészült Az elveszett birodalomból, és új oldalt nyitottam. Itt a blogon olvasható már csak régi formájában mindaz, amit egykor elterveztem. Néhány részletet természetesen fel fogok használni, hiszen sem a szereplőket, sem eseményeket nem dobhatok csak úgy el. 

Felismertem viszont, hogy ha egy díjazott regényt szeretnék írni, akkor a szöveg nem kezdődhet egy vesztes csatával! Milyen keretbe foglalná a történetet, ha bizonyos szereplők már az elején elbuknának? Milyen alaphangot ad egy történetnek, ha halállal és szenvedéssel indul? Ez rossz ómen. És ekkor megtörtént a feloldódás, és tegnap már  helyreállt lélekkel telve írtam az új prológust. 



Ma pedig, mintegy válaszul, megérkezett a legfőbb motivációs erő is: a Könyvmolyképző Kiadó kiírta a VII. Aranymosás Irodalmi Válogató határidejét! 

Mi fog tehát történni? 

Röviden szólva: megkezdődik a visszaszámlálás. A mai napot is beleszámítva 96 nap áll rendelkezésemre, hogy megírjam, átolvassam, kissé szerkesszem Az elveszett birodalmat, kitöltsem a pályázathoz csatolandó adatlapot, elkészítsem a két oldalas konfliktustérképet, és beküldjem a művet a kiadónak. Hát nem csodálatos? Én annak találom. Akinek van kedve, tippeljen, hogy elkészül-e ennyi idő alatt a regény, és ha igen, mikorra? 


A határidő tehát: 2018. január 15.

Munkára fel! 


Írói válság

Vége a nyárnak, beindul az ősz, legalábbis a naptárforma szerint. Azon gondolkodom, vajon ezzel együtt az írói válságból is kilábalok-e, illetve az évszak jellegzetes hangulata kimozdítja-e a patthelyzetből Az elveszett birodalom két cselekményszálát? 

Azt ugyanis tagadom, hogy ne foglalkoztam volna a történettel, sőt! Talán túl sokat is foglalkoztam vele fejben ahhoz, hogy képes legyek leírni a legszimpatikusabb verziót. Szerepel itt a blogon egy Prológus és egy fejezet. A fejben-írás során már szereplőket töröltem és újakat hoztam be, elvetettem a Prológust aztán mégis megtartottam, valamint többször átgondoltam a római eseményeket attól függően, hogy épp melyik karakteremnek akartam kedvezni. Mindebből semmi nem jelent meg írásban, ez egy belső harc, ami teljesen felborította az alkotási folyamatot, és olyan agy-sakkra kényszerített, amit képtelen vagyok lejátszani magammal.



Ez lenne vajon az a bizonyos írói válság? Vagy ez valami más, valami pszichés akadály, amelyet egyénileg kell leküzdeni? Egyelőre csak tobzódom aze ötletekben és a verziókban, emiatt elmulasztottam a részletet beküldeni a Kéziratok éjszakájára, és több más pályázat határidejét sem tartottam szem előtt. 

Ezen időszak alatt az egyedüli produktumom egy 100 szavas mini-történet, amit az Aranymosás játékára szültem meg. Csupán 100 szó, de fél napot igényelt, hiszen képtelen vagyok rövid írásokra, még a néhány ezres novellákat sem tudom kellően rövidre faragni. Viszont ez a "munka" sem maradt parlagon, a 100 szavas játék zsűrije dicséretben részesítette néhány másik írással együtt. Ha más nem, legalább ez adott némi biztatást arra, hogy ne adjam fel a pszichés küzdelmet, mert születhetnek jó vagy majdnem jó (és javítható) dolgok, ám ezeknek ára van, amit úgy hívnak: idő. Ráfordított idő, az élet egyéb kötelező cselekedetei mellett fellelhető szabad idő. Az, amit úgy kell ellopni magamnak, hogy végre azzal foglalkozhassak, ami egész nap a fejembe jár. 

Tehát, a már említett játék a következő felhívással fordult a szerzők felé:

"A feladat:

Írj meg pontosan 100 szóban egy kerek történetet.

Legyen eleje-közepe-vége, kerekedjen ki, de ne legyen hosszabb (és ezúttal rövidebb se) 100 szónál. Lássuk, mi mindent lehet ennyi szóban elmesélni!
Kiegészítés: a történet kapcsolódjon valamilyen módon a vízhez. Ez lehet vízpart, szökőkút vagy akár egy pohár víz is. Ami eszedbe jut. "

Az erre írt mini-történettel búcsúzom, remélve, hogy hamarosan legyőzöm a pszichés akadályt, és folytatódhat Az elveszett birodalom, vagy más egyéb történet, ami a fejemben él.

Gyöngyszemű titokban szokta nővéreit követni.

– Gyerek vagy még, maradj otthon és fogj halad a korall-labirintusban! – mondják neki, mielőtt sebesen elúsznak, de Gyöngyszemű nem fogad szót. Ott halad sodrásuk nyomán és fülel. A merülő lapátok ütemes hangjai csobbannak, az emberek így lökik előre a hajót.
Énekelnek! Gyöngyszemű kibukkan a felszínen, hogy hallja a dallamot. Nővérei már mind ott vannak, válaszdalt költenek. Egy matróz előrehajol. Arca kedves, barna, haja napszínű. Gyönygszemű sosem látott még ilyen szép embert, a szíve gyorsabban ver.
Szerelmes is lehetne, ha nővére nem kapná el azt a kezet, és nem rántaná le a naphajú férfit kegyetlenül a mélybe.


Miről szól az Elveszett birodalom?

Minden regény cselekményét össze lehet foglalni egy oldalban... állítólag. Ezt hívjuk szinopszisnak. Ha most megpróbálnám Az elveszett birodalom teljes cselekményét, minden történetszálat és az egész hátteret leírni, garantálom, hogy több lenne egy A4-es oldalnál. Ez állítólag a  kezdő írók gyakori betegsége, mintegy a kezdőség ismérve. Ezzel én nem értek egyet, de a véleményem nem mérvadó ebben a kérdésben. Viszont nagyon röviden, és alig néhány spoilert alkalmazva megpróbálkozom vele, hogy felvázoljam, miről is szól Az elveszett birodalom.

A regény műfaja: alternatív történelem. A fő cselekmény két szálon fut, az első fő szál a Briton Birodalomban játszódik. Ebben a világban a rómaiak elleni felkelést megnyerték az egyesült kelta seregek Boudica királynő vezetésével, ezért a Brit-szigetek soha nem vált a Római Birodalom provinciájává. A politikai berendezkedés pedig követte a hagyományt, és az egyesült kelta népeket, azaz a britonokat a további évszázadok során nők irányították. Azonban a matriarchális berendezkedés idővel kitermelte saját ellenzékét, így a britonok kétezer évnyi történelme során óhatatlanul is felütötték fejüket a férfiak által vezetett lázadások, melyek közül a leghíresebbet a Liliomos herceg vezette, és Briana királynő kormányzását volt hivatott megtörni. A lázadást leverték, ám a jóságos királynő nem kívánta véres megtorlásokkal megfélemlíteni saját népének férfi tagjait, ezért bevezetett egy hosszúra nyúló, fokozatossági elvet, mely konkrét időszak meghatározása után apránként visszahelyezi a hatalomba a férfiakat is. 

És itt érkezünk meg a jelenbe, a cselekmények fő idejébe. Az iparosodott Briton Birodalom egyszerre változik meg a technikai fejlődés és a fokozatos férfiasodás korszakában. Az Oakwood család nőtagjait követhetjük nyomon, amint keresik helyüket ebben a változó világban. Flora, a legidősebb lány a királynő szolgálatában áll, Bluebell kalandokról álmodik, Lily pedig azon mesterkedik, hogy a birtokot az örökösödési törvény változásai után is a család irányítása alatt tarthassa. 

Ezzel szemben a római Birodalom, mely töretlenül létezik és modernizálódott hadseregével stabilan tartja határait, az iparosodás és felvilágosodás következtében belső harcait vívja. A császár, Marcus Romolus fiai két ellentétes oldalra állnak a politikai csatározásokban, a császár szeretője saját fiát kívánja a trónra juttatni. A szenátusban a patríciusok és a hatalmat nyert plebejus képviselők egymásnak esnek néhány törvényjavaslaton, ami megszüntetné a rabszolgaságot, és egyéb módokon kedvezne a köznépnek. Az egyiptomi provincia elszakadási kísérleteket tesz, és a háttérben készülődnek a birodalmat feldarabolni kívánó hadurak, külföldi kiskirályok. 

A Római Birodalom mindig ütőképes hadserege az évszázadok során csupán egyetlen területet nem tudott meghódítani: a titokzatos Galliát. Minden kísérlet kudarcba fulladt, a tenger felől érkező hajókat sűrű, mágikus köd nyelte el, a szárazföldi légiókat vad szörnyetegek szaggatták szét a sűrűn benőtt erdőkben. 

Az események hatására a két birodalomból egyszerre indul útnak két felfedező csapat, hogy végére járjon a rejtélynek, és saját országának követelje az ismeretlen földterületet, a meghódíthatatlan Galliát. 

Ki vagyok, mit akarok?

Üdvözlök mindenkit a blogomon! 

A felület még nem tökéletes, de nem titkoltan azzal a céllal jött létre, hogy segítsen hidat építeni köztem és azok között, akik szívesen olvasnak sci-fi és fantasy történeteket, alternatív történelmi írásokat, folytatásos regényeket. 

Dyta Kostova

Néhány éve foglalkozom aktívabban a fantasztikus irodalommal, a szemfülesek már néhány pályázaton is találkozhattak a nevemmel, illetve találhattak cikkeket a Galaktika online felületén, melyeket én írtam. Fantasztikus művek létrehozásában voltak sikereim is, kudarcként megélt eredményeim is. Mint minden kezdő, én is átéltem azt a kellemesen bizsergető érzést, amikor az első mű megjelenik, amikor az első pályázati siker megszületik, ugyanakkor nemrég átéltem azt is, amit legtöbbünk kudarcként értékel: a pályázati sikertelenséget, az olvasói vélemények megosztottságát, a kötekedő, kritikus olvasókat.

Ilyenkor a hideget-meleget is kapott szerző leül egy percre, elgondolkodik rajta, hogy miért nem sikerült, mi lett volna, ha sikerül, és vajon hol rontotta el igazán. Nem volt elég jó a pályamű? Nem volt elég ütős a történet? Vagy csak a felvezetés nem sikerül elég hatásosra? Bizony sokat számít egy első mondat, egy első fejezet, nem hiába olvasni az egyre szaporodó írástechnikai oldalakon blogokon, hogy mi mindent eredményezhet egy gondosan megválasztott felütés. 

Akik a fantasztikum témakörében alkotnak, bizonyára találkoztak már az évente visszatérő, neves pályázatokkal, amelyek mindig új és új kezdetet ígérnek. Nálam sincs ez másként. Első komolyan vett művemet 2013-ban küldtem el a Preyer Hugo novellapályázatra, és a se nem túl jó, se nem túl rossz középmezőnyben végeztem. Ez volt jelen alkotói nevemen írt Oculus című novellám. További három évnek kellett eltelnie, hogy felrázzon a felismerés: egy másik, épp befutó magyar szerző ugyanezzel a címmel épp regényt készül kiadni. Ekkor aztán megmakacsoltam magam, átírtam a novellám, új címmel láttam el, és beküldtem az Aranymosás oldalára, ahol most is megtekinthető. 

És itt jön képbe az Aranymosás. A Könyvmolyképző Kiadó híres pályázata és irodalmi magazinja aktívan közreműködik abban, hogy új tehetségek kerüljenek be a szórakoztató magyar irodalom vérkeringésébe, ezért évek óta működteti íróiskoláját, ahová évente legalább kétszer van felvétel. Én is megpályáztam egy helyet. Így lettem a hatodik alkotói fészek tagja, és végeztem az íróiskola alap tanfolyamát 2016 nyarán a Könyvmolyképzőnél. Ezt követte a Corvus megjelenése két részletben. 



Időközben több más pályázaton is részt vettem, ezek eredménye két írás megjelenési lehetősége az ÚJ Galaxis magazinban. Az első a 2015-ös Preyer Hugó-ra küldött novellám, a Pacem, mely immár sokkal jobb helyezést ért el a korábbinál, és megjelenésre alkalmasnak találták az ítészek. A másik pedig a "Robotok munkában" pályázatra küldött írásom Musicum címmel, mely jelenleg is szerkesztés alatt áll. 



A sikereken felbuzdulva, és a szorongató határidő miatti nyomás alatt befejeztem első regényem, a Terra Incognita első verzióját, és be is küldtem a VI. Aranymosás irodalmi válogatóra. Idén februárban értesítettek, hogy a szövegem bekerült a legjobb 20 pályamunka közé, és részletek fognak megjelenni az oldalon, tehát versenyben vagyok a regény megjelenési lehetőségéért. 



Most, hogy a válogatás csaknem egy hónapja lezárult, és már ismerjük a végeredményt, számot kellett vetnem vele, hogy az írás mégsem olyan jó, mint amilyennek én, a szerző belülről hittem, és hogy van még mit csiszolni, átírni, kicserélni. Egyszóval: fejlődni. És nemcsak a regény szövegét kell csiszolni, hanem a kommunikációt is, amely a kritikus olvasók felé kikívánkozik. Első alkalommal szembesülhettem vele, hogy az írásom nemcsak az enyém, abban a pillanatban, ahogy kikerült az oldalra, közkinccsé vált, véleményezhető, kritizálható lett. Állítólag minden szerző átéli ezt, és legtöbbjük érzékenyen viseli. 

Ideje tehát a nyilvánosság elé lépni, megosztani az írásokat, a terveket, beszámolni jóról és rosszról, és legfőképp megszokni, hogy ezentúl nemcsak magamnak, hanem nektek is írok. Véleményezzétek ház szívetek szerint az összes kikerülő bejegyzést, semminemű cenzúrát és moderációt nem kívánok alkalmazni. 


Segítsetek nekem felkészülni a következő Aranymosásra, tartsatok velem az igazi, nyomtatott könyves szerzővé válás útján! 



Tzinkal c. novella

Amíg be nem indul az új Aranymosás-válogató, rendszeresen jelennek meg novellák, interjúk, ajánlók a Könyvmolyképző Kiadó oldalán. Kis...